A tyúktolvaj

Egy enyhe nyári délután, szürkület felé nagyapám az eperágyásokat locsolgatta szürke kannájával, míg én a közeli diófa egyik ágán ültem. Alig lehettem több nyolcévesnél. Mindenfelé nézelődtem, és hirtelen megpillantottam egy közeledő alakot. Kisvártatva felismertem, hogy a vendég a szomszédunk. Elfordultam, és a ház felé is tekingettem, ahol már égtek a villanyok.

Egy tisztán érthető hangfoszlányra kaptam fel a fejem nagyapám és a szomszéd beszélgetéséből.

• Ma este elkapjuk a tyúktolvajt!

Közben elsétáltak a szőlősbe. Alkonyodott. A nyugodni térő nap utolsó, bágyadt sugarai megvilágították a gyümölcsfák ágait. Lassan feltámadt a szél.

A szomszéd hazasétált, én pedig nagyapám mellé léptem. Kíváncsi voltam, hogy akar-e mondani valamit, mert titokzatosan nézett rám. Megszólalt:

- Napok óta jár a szomszéd kertjébe egy tolvaj, biztosan róka…-kezdte nagyapám. –Éjjelenként elvisz egy-két tyúkot. Ez így nem mehet tovább.

Bólintottam, majd izgatottan megkérdeztem:

- Ott lehetek én is a róka elfogásánál? Megígérem, nem zavarnék senkit.

- Az nem lehet, ki van zárva! Otthon maradsz, ez nem gyerekjáték – hangzott a válasz, ellentmondást nem tűrően. Megértettem, az aggodalom tartja vissza attól, hogy engedélyezze az éjjeli kalandban való részvételem, mégsem értettem vele egyet. Nagyon csalódott lettem.

A ház felé menet végig az „éjjeli merénylő” járt a fejemben. Mit érthet az alatt nagyapa, hogy ma este leleplezik a rókát? Miből fogok vajon kimaradni?

Odaértünk a házhoz. Benn már egészen sötét volt, csak a gyertyák fénye világította meg a tárgyakat, kísérteties színt adva a fakó falaknak.

Felsétáltam a lépcsőn, majd beszaladtam a szobámba és nekidőltem az ajtónak. Nem akartam, hogy bárki is zavarjon. Örültem ennek a kalandos titkolózásnak, és tudtam, ma éjjel valami történni fog. Akkor már igazán kíváncsi lettem a dolog végkifejletére.

A percek órák lassúságával teltek, én pedig egyre jobban vártam a sötétedést. Nem engedtek volna ki megnézni a róka elfogását, ezért titokban kellett cselekednem. Vártam és tervezgettem, míg leszállt az éj.

Halkan, remegő kézzel nyitottam ki szobám ajtaját, majd körülnéztem. A folyosó kihalt volt, mégis félve lépkedtem a hűvös köveken, megrezzentem minden apró nesz hallatán. Mikor a lépcsőhöz értem, kisebb nyikorgások hallatszottak lépteim nyomán. Még szerencse, hogy nem figyeltek föl rá. Átosontam a nappalin, majd gyorsan kilétem a földszinti ablakon, éppen egy pocsolya közepébe. Csöpögött rólam a sár, de ez akkor már egyáltalán nem érdekelt.

Biztos akartam lenni abban, hogy nem vettek észre és nem követ senki, ezért óvatosan benéztem az ablakon. Sötétséget láttam, egyetlen villany sem égett már se nálunk, se a szomszédos házakban. Mégis az a gondolatom támadt mintha figyelne valaki, nem tudtam, miért. Gyorsan a földre vetettem magam és elkezdtem a fák alatt kúszni. Úgy éreztem magam, mintha egy indiánregényből csöppentem volna ki, és ez egy kicsit mulattatott. Denevérek csaptak el fölöttem. Pár bagoly huhogott, talán a közeli erdőben. Szívem erősen dobogott, mikor a tyúkól derengő körvonalai kirajzolódtak előttem.

Elfojtott neszeket hallottam, a feszültségtől szinte vibrált a levegő. Emberek neszei voltak. Csak lapulva vártam. Alig tudtam nyitva tartani a szemem, de vártam. Láttam egy lámpa fénykörében a tyúkokat. Békésen feküdtek, látszólag semmi veszély nem fenyegetett. Néztem őket, hátha történik valami, és füleltem az éjszaka neszeire. Hallásom kiélesedett ez alatt az egy óra alatt, amíg a fűben hasaltam, mozdulatlanul. Semmi mást nem tehettem a  feszült várakozáson kívül. Szörnyen féltem.

Kisvártatva azt kezdtem érezni, hogy félelmem alaptalannak bizonyult, nincs miért félnem, nem fog történni semmi. Már-már elhatároztam volna, hogy abbahagyom ezt a nevetséges játékot és minél előbb hazamegyek, amikor…

Hirtelen megrezzent mellettem a fű.  Valami mozogni kezdett a közelemben. Megriadtam. A tyúkól jellegzetes szagába attól eltérő is belevegyült. Biztos a tolvaj ezen az éjszakán is eljött…

Izgatottan közeledtem a hang irányába, de az elhalt. Vártam még pár percig, aztán egyre csalódottabb lettem. Lehet, hogy hiába jöttem el? Csak a képzeletem játszik velem ezen a tébolyult, valószínűtlen éjjelen?

Amennyire lehetett, a földhöz lapultam, és minden idegszálammal az éjszaka hangjaira figyeltem.

Mikor felkaptam a fejem, megpillantottam pár méterre tőlem a ragadozó sziluettjét, éreztem közelségét, bár az éj koromsötét leple takarta mozdulatait. Óvatosan lépkedett az ól felé. Szimatolva kereste a rést, melyen bebújhatott. Hirtelen megállt, és felkapta a fejét. Biztosan szagot fogott. Csak nem éppen az enyémet?

Sötét kis alak volt, nem ártott tartani tőle. Érzelemhullámok áradtak el bennem. Egyrészt rettegtem tőle, másfelől szánalmasnak és magányosnak találtam. Kedves kis jószág lehet.

Lassan közeledtem a róka felé, négykézláb. Eleinte az még hátrált, majd hirtelen, mintha meggondolta volna magát, kedves tekintettel jött felém. Milyen érdekes! Még sosem láttam rókát ilyen közelről…

Ekkor belémnyilallt egy szörnyű gondolat. Azt hallottam, a veszett állatok félénknek tűnnek, mégsem futnak el. Lehet, hogy ez a róka is veszett, és ha tényleg az, akkor a harapása halálos. Én meg az éj sötétjében egyedül állok szemben egy ragadozóval!

Félelem hasogatta szívemet. Hátrálni kezdtem, de a róka közeledett. Mit akarhat tőlem? – kérdeztem magamban ijedten.

Megbántam százszor is, hogy kimerészkedtem a biztonságot nyújtó házból a szabadba ezen az éjszakán. Majdnem sikoltottam rémületemben, de nyugtattam is magam. Talán nem lehetetlen a megszelídítése sem… Ha jobban megnézem, nem is tűnik olyan veszélyesnek rám nézve. Nem is biztos, hogy betegséget terjeszt. Tulajdonképpen ez ugyanolyan egyszerű jószágnak látszik, mint a többi állat nagyapám tanyáján.

Elfelejtettem pocsolyát, tyúkólat és veszettséget, csak a rókámmal törődtem. Lassan jött felém, lépésről lépésre. Szinte már kartávolságra voltunk egymástól. El sem tudtam képzelni, miért közelít. Nem is fél tőlem? Sok gondolat kavargott a fejemben. Eszembe jutott, hogy miért van itt. A tyúkokért jött. Talán nem is rablás, amit tesz, hiába hiszik azt nagyapámék. Neki is kell valahonnan élelmet szerezni.

Az állat könyörgő tekintettel meredt rám, én pedig tanácstalanul néztem meleg, sötét szemét. Barátságos szemei voltak.

Ekkor siető lépések zaja ütötte meg a fülem, és ez elvonta figyelmem a rókáról. Körülnéztem, de a Hold keskeny csíkja nem volt elég fényforrás ahhoz, hogy megpillantsam a váratlan jövevényeket. Azt biztosan tudtam, hogy többen vannak. Elfojtott férfihangokat hozott felém a szél, és csak szófoszlányokat tudtam elkapni.

Egy pillanat műve volt az egész. Óriási, földet rengető durranást hallottam, azt hittem megsüketülök. A rémülettől megdermedtem, és mozdulni se tudtam. A róka pedig…Összeesett és élettelenül hanyatlott le a porba. Mindez hirtelen játszódott le, én pedig csak egy hatalmas, félelmetes alakot láttam, puskával a kezében.

Megvártam míg elmennek, majd én is elindultam egyenesen hazafelé.

Egy mondat a brüsszeli penthouse-ról

Couchsurfing,kanapén szörfölök.Mármint elméletileg.A neten ismerkedtünk meg, egy éjszakára felajánlotta a kanapéját,de nem ott aludtam,bár megágyazott nekem,hanem inkább mellette,az ő ágyában,mert trükkösen becsábított,hogy van egy titka,az elektromos ágymelegítő,nézzem meg,majd mikor szóltam,hogy fel van kapcsolva a villany a másik szobában,megkérdezte,lekapcsoljam,majd már fel is ugrott,elintézte,hogy mellette aludjak,a kis ravasz,én meg bedőltem neki,Istenem,de kényelmes volt,a vállán aludtam el,szokatlan ez az intimitás olyan embereknél,akik egy napja sem ismerik egymást,valójában pár órája. Csak aludtunk. De mindketten nemzetközi tanulmányokkal foglalkozunk,így a közös érdeklődés rögtön összehozott minket. Én beszéltem többet,fáradt volt,egész nap dolgozott.Zavarban volt,de sikerült oldanom a feszültséget. Téma: Amy Winehouse és a jazz. Csipkés szoknyában ültem, szürke selyem lábmelegítőben, és ő folyamatosan bámult, mindig elkaptam a tekintetét.

A haja. Göndör volt,vállig érő.A szemei.Hatalmas kék szemek.Mennyi minden rejlik bennük,mennyi utazás,mennyi íz,mennyi emlék,mennyi fájdalom,Toszkána tájai,gyerekkor,a nem-tudom-milyen élet,jaj,alig tudok róla valamit,és ez fáj,nagyon fáj,emlékszem a hatalmas nappalira,ami élesen esik Brüsszel szívébe,beúszik a városba,mint egy ladik,az üvegablak olyan közel hozza Brüsszelt,itt fekszik az asztalán,Brüsszelt vacsorázunk,reggelire nincs idő,a reggelt az ágyban töltjük,van jobb foglalatosság is reggel,mint a reggeli,őt kapom reggelire,érzem a Port de Namur villódzó fényeit,érzem a hullámzó kéjt,minden pillanatban,ha rá gondolok,emlékszem a széles vállára,amit harapdáltam,remélem,nem fájt neki nagyon, a sztorizgatásaira az Európai Bizottságról,nem lehet egyszerű ott dolgozni,a ráncai nem mélyülnek ugyan,hiszen nincsenek is,gyerekképű még mindig,de a viselkedésén érzem,lopva rám pillant időnként,mintha nem merne rám nézni,mintha vonzódna,vagy mégsem,nem tudom megítélni,de érzem,hogy közeledne,de nem tudja,hogyan,chardonnay megkínál,iszom belőle,oldja az utazás feszültségét,most repültem át Európán,Szegeden ébredtem,majd Pest,Basel és Brüsszel,Istenem,mikor indult a nap,nem is hittem volna,hogy másnap reggel már egy penthouse-ban fogok ébredni egy csodálatosan kedves olasz gentleman mellett,aki miattam késik el az Európai Bizottságból reggel.Túl szép ez,hogy igaz legyen,biztosan nem velem történik,tuti álmodom,túl jó nekem ez a pasi,igen,gentleman,dugni fogsz akkor most is,mondta Melinda,tagadtam,mondtam tuti nem,a pasasról vagy öt nő írta,hogy gentleman,és nincsenek már Antonio-k manapság,hát vannak,nagyon is vannak,megtapasztaltam elég közelről.Élesen látom a mozdulatait,pár félszeg félrenézést,a pohár emelését,a kedves szavak itt vannak még a fülemben,az ujjai,az,ahogy megcsókolt reggel,nem,nem volt részeg,ez most nem részeg egyéjszakás kaland,mindketten nagyon is józanok voltunk,nem foghatom a piára,itt érzelmek voltak,izé,érzelmek részemről,oké,a pasiknak is nyilván jelent valamit egy csaj,akivel lefekszenek,meg keresett utána naponta,kétnaponta,sms-ek,emailek,mondta hogy felhív,csak közben kiraboltak,így nincs telefonom,nem tudott felhívni,mi lett volna, ha felhív,vajon mondta volna,hogy szeret? Biztos nem mondta volna, hiszen nem szeret,vonzódik hozzám,de ennyi az egész,megkívánt egy estére,ennyi volt,tiszteli az agyamat,azt mondta,szereti,ahogy fogalmazok,de semmi több,talán szereti, ahogy csókolok,nem tudom,fáj,jobb lett volna,ha nem történik meg? Jobb,hogy átéltem,szép emlék marad,meg is írtam neki,hogy próbálom megőrizni a szép út emlékét,aminek ő is szerves része,és köszi Brüsszelt.De nem fog keresni,tuti nem fog keresni,nem fog velem foglalkozni,még ha kimegyek,akkor sem,miért kell ennyire megalázó helyzetekbe kerülnöm,és miért csókolt meg reggel,ha nem szeret,miért tette a fejem a vállára,miért tette a kezem a derekára,hogy öleljem át,mikor alszik? Magányos,munkamániás,de biztos kap valakit bármikor,egyik este Strasbourg,másik este Brüsszel,majd Leuven,majd megint más belga város,és vissza Olaszországba,mindig úton van,mindig kalandokba keveredik,gondolom,nem kellek neki,biztos nem kellek neki, de ez a tudat megöl,miért hagyom,hogy kihasználjanak,bár ez nem is kihasználás,hisz én is élveztem,nekem is megszépítette az utamat,de akkor miért, miért mentem bele,ha tudtam,hogy ez lesz,hiányzik,minden pillanatban hiányzik,ha elsétálok a Port de Namur mellett,hiányzik,ha kinézek valahol az ablakon Brüsszelben,hiányzik,ha órán emlékeztetnek az EP-re vagy a Bizottságra,hiányzik,ha olasz pasikról hallok,hiányzik,bár ne ismertelek volna meg,Antonio,gyűlölöm ezt az érzést,miért kellett ebbe az áttörhetetlen logikába belerondítanod,minek kellett megközelítened,miért,miért mondtad,hogy ha fázom,menjek át és aludjak melletted,hisz nem mentem volna át,aztán miért folyamodtál ahhoz a trükkhöz,hogy nézzem meg a titkodat,az elektromos ágymelegítőt,és a kényelmes ágyat,igen,mondtad,próbáljam ki,és én belefeküdtem,és igen,mennyei volt,kényelmes volt,vajon hány nő feküdt benne eddig,bár nemrég költöztél oda,ki tudja,időd sincs semmire,bár ilyen naiv kislányokra mindig van időd,mint én,igaz-e,neten szeded őket össze vagy munka közben,mert bárba nem nagyon jársz,nincs időd semmire,végtelen meetingek sorozata az életed,igen,te vagy a poszt-posztmodern embertípus,a munkamániás multikulti pasi,aki 34 évesen nem alapít még családot,sőt még rövid kapcsolatokba se megy bele most,csak naiv kislányokat szed fel couchsurfingről,mert tudja,nincs pénzük hostelre,és megvendégeli őket.

Egy kis pezsgő,egy kis eper,vagy bor,történetek,hallgatás,történetek,kanapé vagy ágy,válassz,kanapé vagy ágy,hivatalosan a kanapén kéne aludnod,de trükközök,tessék,ezért vagyok jó diplomata,ezért fekszik előttem fél Európa,jó döntéseket hozok,tudom,mit csinálok,ügyesen megoldom a dolgokat,becsábítom az ágyamba a lányokat,enyém a világ. Mindig akkor ír rám, mindig akkor keres, amikor én már lezárnám azt, amit még el se kezdtünk, évek óta. Nem beszélünk fél éve, majd egyszer csak kizárom magam véletlenül, és verseket írok róla az ajtó előtt a hideg lépcsőházban. Kiírom magamból az érzéseimet, hogy mennyire utálom, mert nem jön Budapestre és a kisujját se mozdítja azért, hogy együtt lehessünk. Egy találkozás, ennyi volt, de nincs nap hogy ne jutna eszembe. Miután lezártam és papírra vetettem mindent, másnap ír, ciao bella, hey beautiful, és akkor kezdődik minden elölről, pedig majdnem fél éve rám sem írt, de mikor kizárom magam és rajta gyötrődöm, keres. Ilyen egy olasz gentleman. Penthouse-zal,teleszkóppal és irigylésre méltó kocsival,mégis magányosan és elgyötörten,Európa szívében.

Fazekas Éva Réka

Akvarellvirág

-Csuhaj László festőművészhez

elhalkul ablakom alatt

a szenvedélypaták dobogása

feküdjünk márványszivárványra

meg erre a délelőtti fényre

aktra szomjas  végtelenre

az ecsetvonás mély árnyék

dombokon megbúvó hajlék

lágy égdarabok között tavirózsa

tavak tükrén csendes ringatózás

nádszálderék minden titkok tudója

aranyívek messzi,misztikus kórusok

lágy melankóliája

a kerti asztalon  sárga

napraforgók bája

hová családot gondolok

hajlatok hajléka

és vízmosások árja

transzba ejtő csendéletek

harmóniája